Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz · 2002. október 5. (rövidített átirat)

Bevezetésül a Jeremiás 10. fej.6-16 –ig lett felolvasva: „Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy Te és nagy a Te neved a Te hatalmadért! Ki ne félne Tőled, nemzetek királya? Bizony tied a tisztelet, mert a nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában nincs hozzád hasonló! Mind egyig balgatagok és bolondok; a bálványok összes tudománya hiábavalóságokra tanító fa. Társisból hozott lapított ezüst és Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetük kék és piros bíbor; mesterek munkája valahány. De az Úr igaz Isten, élő Isten Ő, és örökkévaló Király; az Ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az Ő felindulását. (Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, akik az eget és a földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól!). Az Úr teremtette a földet az Ő erejével, Ő alkotta a világot az Ő bölcsességével, és Ő terjesztett ki az egeket az Ő értelmével. Szavára víz zugása támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből. Dermesztően áll ezzel szemben minden ember anélkül, hogy fel tudnák fogni tudománnyal, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert ámítás az ő öntése, és nincsen azokban lélek. Ezzel csak vakságukat leplezik le, nevetséges munkájukat, elvesznek az ő megfenyíttetésük idején. Ám nem ilyen a Jákóbnak adott örökség, mert a mindenség alkotója Ő, és Izráel az Ő örökségének pálczája; Seregenek Ura az Ő neve.!

Itt nem keveset olvastunk Isten magasztosságáról a mulandósággal szemben. Nem csoda, hogy az Ő igazsága útat tör magának, hiszen Ő az Igazság. Amikor az Ige közvetlenül szólhat hozzánk mindig megelevenít az Ő jelenlétében.

Felfigyelhetünk arra, hogy ami az emberek tehetsége alá esett, minden tőlük telhető meg lett téve, eljött az ideje annak, hogy Isten kezébe vegye az Ő művét annak véghezvitelére. A mi feladatunk abban áll, hogy felvegyük magunkba Isten Szavát úgy amint írva van, aggodalom nélkül, a többi Isten feladata. Csak így juthat Isten a mi személyes életünkben az Ő jogához. „Jöjjetek Énhozzám mind, akik elfáradtatok és teher alatt éltek. Én nyugalmat adok nektek. Vegyétek magatokra az Én igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy szívből szelíd és alázatos vagyok és nyugalmat találtok lelketeknek!“ (Mt.11,28-29).

Az Igehirdetés központja Golgotha; a központi üzenet az, hogy senkinek nem kell elvesznie. Pál apostol azokhoz tartozott, aki nagy hangsúlyt vetett arra, hogy a hívők akik hisznek tudatában legyenek az ő különválasztásukra: „… azt írom ebben a levélben az én valódi gyermekemnek, Titusnak, ami az Isten kiválasztottainak hitéből és az istenfélelemmel megegyező igazság felismeréséből következik.“ (Tit.1:1). És ez vezet be minket minden Igazságba. „Ellenkezőleg, igazságban élve (az Igaz tanításhoz hűen), szeretetben járva, nőjjünk bele minden ponton abba, aki a fej, a Krisztus Jézusban“.(Ef.4:15). „…Hallgassa a föld is számnak beszédeit! … Kőszikla! Cselekedete tökéletes mert minden Ő úta Igazság1…“ (5.Mózes 32:1-4). Ennélfogva ismételten meg kell állapítanunk, hogy az ember önmagától fogva nem képes semmit sem cselekedni. Elmondhatjuk a Zsoltáríróval „Isten szava igazságos és minden Ő cselekedetében hűséges Ő.“ (Zsolt.33:4-5). „Inkább az Isten igaz és minden ember hazug,…“(Róma 3:4). Az ember csak úgy bizonyul igaznak, ha előbb Isten Igazságának helyet adott az ő életében, azaz felvette az és él benne. „Tudjuk, hogy Istenből valók vagyunk és hogy az egész világ a rosszban vesztegel. Tudjuk azonban azt is, hogy Isten Fia eljött hozzánk és olyan gondolkodásban részesített bennünket, mellyel megérthetjük a valóságot és hogy benne vagyunk a valóságosban, az ő Fiában, a Krisztus Jézusban. Ő a valóságos Isten és az örök élet.“(1.Ján.5:19-20). Az Igazságosról filozófálni nem használ senkinek, ez valóság kell legyen a mi életünkben; meg kell tudjunk felelni arra a kérdésre: avagy mikor kapott bennünk helyet az isteni Igazságosság? Ennélfogva a hangsúly azon kell legyen „…aki hisz bennem, amint az Irás mondja, élő víznek árjai folynak annak belsejéből.“ (Jn.7:38). Az önmagyarázat csak ámítást hoz. Vissza kell mennünk a kezdet kezdetéig. Szükségünk van a végidő üzenetére (nem Kálvin, Weszley, Luther stb. üzeneteire), akik ugyan világosságban jártak, bizonnyára abban a világosságban amely az ő idejükre vonatkozott. A végidőben, Isten ígérete alapján nagyobb lett a fény.

Sajnos mindig voltak (és vannak) mindig olyan egyház-emberek, akik kezükbe vették az Írást és ellátták azt a saját magyarázatukkal. Az örökérvényű Evangélium vissza vezet bennünket a kezdethez; ti. az Újtestamentum kezdetéhez az apostolok által. Mit mondott Isten Péteren, Jakabon, Jánoson és a többi apostolokon keresztül, éspedig lekötelezően az Ő népéhez intézve az Ő Szavát. Hadd mondjuk ki nyiltan azt ami a Bibliában áll, annál is inkább mert röviddel Isten visszajövetele előtt élünk. Még ha nem is bocsátkozunk bele a politikai események lezajlásába minden alkalommal, szemmel látható miként tör utat magának Isten ígéreteinek valóra válása, ez pedig ahhoz kell vezessen, hogy Isten gyülekezetén belül megszólaljon a riadó. Nagy hangsúlyt fektetünk a kihivással való megbízatásra, amelyben Branham testvérünket részesítette az Úr. Ettől a pillanattól kezdve feltünt a különbség a magyarázat és a félremagyarázat között. Nékünk mindnyájunknak Isten szava magyarázatára van szükségünk. Az Igát amit a hitetlenség (vagy önmagyarázat) által magunkra vettünk, le kell tegyük. „Ne legyetek felemás igában hitetlenekkel! Hogy közösködhetik igazságosság a törvényrontással?“ Avagy nem hitetlenséggel egyenlő az, amikor nem tudunk elhinni Isten Szavából mindent? Legyünk engedelmesek mint Ábrahám volt.

Álljunk rá az ígéret-bebizonyítására „…összetörtem a ti igáitok fáit, a szolgaságból való felszabadulás után és egyenesen járattalak titeket.“(3.Móz.26:14). „Mert akiket a Fiú megszabadít, az valósággal szabad.“ A mi Urunk nemcsak a vakoknak adta visza az ő szemük világát, nemcsak hogy megnyitotta a börtönajtókat szabadulást hirdetve nekik, nemcsak megváltást hozott és gyógyulást, hanema sötétségben lévőknek világosságot is adott azaz ujjakat tesz. Nekünk közvetlenül Istennel van dolgunk ill. az Ő üdvhatározatával. Ha a mi elvárásaink szerint lenne, minden egyszerre kellene lezajlódjon, de gondolkozzatok azon is, „hogy az Úrnál egy nap annyi mint ezer esztendő és ezer esztendő annyi mint egy nap. Nem késik el az Úr az ígérettel, mint ahogy némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszútűrő irántatok, mivel nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt akarja, hogy mindenki új felismerésre térjen.“ (2Pét.3:8-9). Isten kegyelme addig tart, amíg ki vannak hívva mindnyájan akik Őhozzá tartoznak és el vannak készítve a Vőlegény elé állni. Felfigyelhetünk arra, hogy minden átalakulóban van a politikai világban, amikor Isten leszámol ezzel a világgal, a menyasszony nincs már itt.

Vezérelvül vehetjük azt, hogy Isten számára az elkülönülés a legfontossabb és a vegyülés a legrosszabb. A hívő és a hitetlen olyan messze áll egymástól mint az ég a földtől. Gondoljunk vissza arra, hogy Nóé mellett mind elmentek, amikor még az állatok is bementek párosával a bárkába, de nem így az emberek. Ők bizonnyára hivatkoztak arra, hogy Ádámtól és Séttől származnak ők is, ám Isten haragja a vegyülés ellen irányult; ez okozta tulajdonképpen a halált. Az egységre sokan hivatkoznak ma is, különösen a vallás palástja alatt. Ám Isten különválasztja az Ő népét, az Ő prófétájának üzenete által.

Egy másik meggondolkoztató pont a Keresztelő János idejéből az, hogy mindazok akik kimentek a Jordánhoz, nem mehettek egyúttal a zsinagógába is. Azt hisszük, hogy ma másként állnaka dolgok? Minden vallásfelekezetet, és valamennyi kis irányzatokat elkapott a karizmatikus szellem. Mit fog mondani a vallásos világ (és itt ne gondoljunk másokra, hanem mindig magunk felé) az ő védelmére „Nem a te nevedben tettünk ezt is azt is, hatalmas nagy dolgokat. Ám Isten az engedelmesség után érdeklődik. Mit használnak a nagy dolgok, ha elmennek amellett amit Isten ma cselekszik? De nemcsak ennyi, hanem börtönöket és kapukat készítettek mindnyájan maguk körül. Az Úr felszólítása aktuálisabb mint valaha: „…Elsőszülött fiam az Izráel.…Bocsásd el az Én fiamat, hogy szolgáljon nékem.“ (2Móz.4:22-23). Ha Isten elvárja a különválást, akkor erőt is ad annak véghezvitelére. Bálám áldást kellett mondjon akarata ellenére „…ímé oly nép amely elkülönülve lakik..“ (4Móz.23:9). Isten igazsága csak akkor vehet az ő uralma alá, ha előzőleg felvettük azt magunkba – ti. az Ő prófétáin és küldöttein keresztül. Az egész üdvtörténelem folyamán fennáll ez a két csoport: 1. Azok akik keménnyakuak maradtak, az Ő dicsősséges gondviselése ellenére. És 2. azok akik bementek Isten nyugodalmába, minden emberi erőfeszítés nélkül. Egyik ellenszegül a másik bemegy. Ha Isten felszólít valamire engedelmeskednem kell ahhoz, hogy bemehessek az Ő nyugodalmába. A korrektúrával kezdődik el a benső ellenállás. Istennel csak úgy tudunk lépést tartani, ha Igennel válaszolunk az Ő Szavára.

Ne állítsunk soha egy bibliaverset a másik ellen. Annál inkább vegyük kiegészítően egyiket a másik után. Például az Illés szolgálata kettős: múlt és jövőbeni, de egyidejüleg egy mondatban lett kimondva. Az ígéretnek két külön szakassza van. A mi hitünk Írás szerinti kell legyen ahhoz, hogy fennállhassunk vele. „Elküldöm az én angyalomat magam előtt“ és „Imé elküldöm Illést mielőtt, eljön az Úr nagy és rettenetes napja“ (Mt.11:9-10). „Mi végett jöttetek ki, nádszálat látni“ – ez utalás a Mal.3:1-re nem pedig a Malakiás 4:5-re. Az átmenetet megkapjuk a Luk.16:16 alapján: „A törvény és a próféták Jánosig voltak…“ A Máté ev. 17:11 –ben az Úr a 2. Illyés szolgálatára hivatkozik, mielőtt az elsőnek szolgálatát a következő versben alátámasztja. „Illés ugyan eljön, s helyre fog mindent állítani…“ Az Úr rá kellett utaljon az Ige pontosságára. A Mk.9:11-12-ben mégegyszer igazolva találjuk a 2.Illés szolgálatát az 1. elől. „…Illés eljön ugyan előbb és mindent helyreállít.“

Kérdezzük meg János magát, hiszen néki tudnia kell – mert őreá vonatkozott az 1.rész: „János tanúságtétele, amikolr Jeruzsálemből a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá, hogy megkérdezzék tőle:,Ki vagy te?’…,Mi vagy hát? Te vagy-é Illés?’ János azt felelte: ,Nem vagyok.’ ,A próféta vagy te?’ János felelete: ,Nem.’ ,Ki vagy hát? – hiszen feleletet kell vigyünk azoknak, akik elküldöttek minket. Mit mondasz magadról? ,Pusztában kiáltozónak szava vagyok én — felelte. Tegyétek egyenessé az Úrnak útját,…“ (Jn.1:19-27). Az Igeverseket egyszerűen össze kell kössük egymással – kiegészítésszerűen, ne próbáljuk meg soha egyiket a másik ellen állítani. Ami a próféták és apostolok szolgálatát illeti, így nem prédikáljuk sem Mózest sem Illést és egyik apostolt sem ember gyanánt, hanem a próféták és apostolok Istenét ill. Jézus Krisztust aki valóra váltja az Ő ígéreteit.

Ami nem Istentől jön, ahhoz ne legyen se fülünk se időnk. A menyasszony gyülekezet Ige-menyasszony ill. maga a megtestesült Ige kell hogy legyen.

ÚRVACSORA:

„És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezeitekben, és félelmetes sietséggel egyétek azt meg mert az Úr előttetek való elvonulása ez.… Ennélfogva legyen a vér jelűl néktek a házakon, amelyekben ti lesztek… És legyen ez a nap néktek emlékezetűl, amelyet szenteljetek az Úrnak ünnepélyesen!…“ (2.Móz. 12:11-14). Figyelemre méltó ebben a rendeletben, hogy a vér nem lett a küszöbre kenve – mivel ezt nem lehet lábbal tiporni. Aztán egy csapásra (hirtelen) zajlott le az egész esemény: egyrészt a megtartatás, másrészt az elsőszülöttek biztos halála. Itt gondoljunk az Újtestamentumban vázolt szegletkőre, amely adatott a benne hívők felépülésére, a hitetleneknek pedig, hogy megbotoljanak benne és elvesszenek.

„Mialatt ettek, Jézus fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s íly szóval adta oda a tanítványoknak: Fogjátok, egyétek, ez az én testem!“ (Mt.26:26). Akik részt vesznek az Úrvacsorán, különválasztottak kell legyenek, ti. olyanok akik az Ige minden pontjában engedelmességet tanúsítanak (nem vehetünk tehát részt az Úr asztalánál, ha nem tudunk különbséget tenni az Úrnak teste között, ha nem vagyunk Bibliailag bemerítve, ha ezt is amazt is kérdés alá állítjuk). A megkötözöttségből való felszabadulást gyakorlatilag át kell éljük, úgy mint az Izráel népe a kivándorlást.

Tartsuk mindig szem előtt, minő megalázottság volt a mi Urunknak a golgotai útat megtenni; ezt az útat tulajdonképpen mi kellett volna végig járjuk, a mi útunk volt, hogy keresztre feszítse szégyenletes tulajdonságainkat. Miért nem volt kinézete kívánatos? Azért mert az összes romlotság ami bennünk volt, betegség, mindenféle bűneinket magára vette, hogy egyszer s mindenkorra megszerezze az engesztelést miérettünk. Azért ontotta ki az Ő szent életéből a vért, hogy jogérvényességet szerezzen nékünk bukott embereknek. Ha nem tette volna meg ezt az útat, soha nem állhattunk volna meg az ördög vádlásai ellen.

Hivatalosak vagyunk tehát a nagy vacsorára. Az Úr Jézus átélte énérettem az elhagyatottság pillanatát, énhelyettem kiáltott fel: „Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el engemet?“ Ám a következő pillanatban megfordult a helyzet, mert Isten az Ő tekintetét a Fiúra fordította, akiben már én is benne voltam. Az 1.Kor.11:23-26 –al elmondjuk, hogy az úrvacsorával az Úrnak halálát hirdetjük, amíg eljön.

A János evangéliumában aztán kötelezően hátrahagyva találjuk, egymás lábait megmosni is. János 13: 4-15; „Ha ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha eszerint cselekesztek.“ (17.vers). Ami ezeket az Igeverseket illetik, a legkülönbözőbb kibeszéléseket és magyarázatokat halljuk. Ám ne ámítsuk el magunkat, az Úr úgy vélte amint kimondta és úgy mondta ahogy vélte. Csak ha kegyelem az, ha engedelmességet tudunk gyakorolni ebben a pontban is a megalázkodást gyakorolni a mi testvéreinkkel szemben. Boldogok vagytok ha ezt cselekszitek. Ha a szív talajába esett a mag, olyan földbe esik amely nem folytja le, hanem engedelmesség folytán – növekedhetik, ez hozza meg az eredményt, ti. hit által a győzelmet éspedig erőltetés nélkül. Csak így lesz nyilvánvaló a kihívás, különválás, elkészülés. Semmi és senki nem marad azokból vissza, akik magukba fogadták a teljes váltságot. Ámen