Körlevél Dezember 1998

„A Krisztus Jézus tegnap és ma és az örök korokon át ugyanaz.“

(Zsid. 13, 8)

Körlevél Dezember 1998

Teljes szívemből üdvözlök mindnyájatokat közel- és távollévőket a mi Urunk Jézus Krisztusunk drága nevében. a János ev. 15. fejezetének 18-20. terjedő verseivel.

»Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ kedvelné a sajátját, de mert nem vagytok a világból valók, hanem én válogattalak (választottalak) ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg arról a szóról, melyet mondottam nektek: A rabszolga nem nagyobb uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én szómat megőrizték, a tieteket is meg fogják őrizni.«

A megváltottakhoz nem méltó ez a világ; ők úgy élnek a világon mint egy idegen test. Ugyanazt az útat kell végigjárják mint a Megváltó maga és ugyanúgy félre vagynak értve mint ahogy Ő volt, akiről már a Zsoltárok könyve 69, 5 -ben írva állt: »Ok nélkül gyűlöltek engem.« (János 15, 25). És nékünk, akik az üdvösségről szóló üdvüzenetet hirdetjük, ugyanaz az osztályrész jút, mint amely Őnéki is jutott, aki az üdvöt hozta. Nem létezik abszolút olyan ok, ami végett egy hívőt gyűlölni lehetne. Az egyetlen indítékot a János ev. 17, 14 -ben találjuk: »Igédet nekik adtam. A világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.« Őt avégett gyűlölték, mert Ő volt az Ige maga, mi pedig azért lettünk a közvilág előtt gyűlöltek mert az Igét magunkba fogadtuk és hirdetjük is azt.

Az Ige ama botránykő, amely a vallásos világot gyűlöletre készteti a hívők iránt. Az Ige az, amely kihatásában mindig elválasztja a világosságot a sötétségtől; megköveteli a kihívást és a világtól való elkülönülést. Azok között pedig, akik az ígéret Beszédét hiszik, nem áll helyén a gyűlölet, mivelhogy a kiválasztottak Isten fiai és leányai gyanánt Krisztus életét és lényét hordozzák önmagukban. Aki gyűlöli valamely testvérét, napvilágra hozza azáltal, hogy az ördög belopódzkodott az ő életében és az ő ihletése alatt áll. Pál apostol két jellegü hívőket állít elő: »De mint ahogy a hús vonalán született üldözte a Szellem vonalán születőt, úgy van ma is.« (Gal. 4, 29).

A tanitványok az Izsák jellege szerint az ígéret Beszédéből valók voltak. Ellenben az írástudók – tulajdon jellegük szerint ugyan hívők – akik védelmezték az ő tanításaikat, ennélfogva azonban telve voltak gyűlölettel és irigykedéssel. a Kain jellege szerint.

Épp ezért ennek megfelelően szólította meg őket az Úr és kitűnő odaillően mondotta: »Viperák fajzatai! Miután rosszak vagytok, hogy is volnátok képesek jót beszélni? A száj azt szólja, amitől túlárad a szív.« (Máté 12, 34). Egy ember felfedi szavai által, az ő szívében lévő dolgait. Az életünk és cselekedeteink igazolják, hogy milyen jellegüek vagyunk.

A mi Urunk így szólt: »Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szerssétek. Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet lesz bennetek egymás iránt.« (János 13, 34-35). Kinek tanítványai (követői) azok, akik gyűlölettel vannak telve? Következőleg tehát, nemcsak az Ótestamentum ún. tíz főparancsolataival van dolgunk, hanem az Újtestamentumban további parancsolataival is. Branham tv. a »tizenegyedik parancsolatnak« nevezte, a szeretetről szóló parancsolatot, amelyben valamennyi parancsolatok tökéletessé válnak. Sőt a Róma 13, 8 szerint, a felebaráti szeretet a teljes törvény betöltésével egyenlő. A szeretről szóló parancsolat kétszeres: először is abban áll, hogy az Urat, a mi Istenünket, teljes szívből, teljes lelkünkből és teljes gondolkozásunkkal szeressük — mint főparancsolat; másodszor pedig, hogy felebarátainkat úgy szeressük mint önmagunkat. Eme két parancsolatban össze vannak foglalva valamennyi törvények és a próféták (Máté 22, 36-40).

Nincsen olyan téma amelyről több lett volna prédikálva, beszélve vagy írva mint a szeretetről. Ennek ellenére napjainkban a hívők többségében elhidegült a szeretet és semmi nincs olyan sajnálatra méltó mint a szeretetlenség, melynek megnyilvánulása gyakorta feneketlen mély gyűlöletben torkollik. Ezt szükségszerűen tapasztalni kell, másként el sem lehetne hinni. Vannak olyan »hívők«, akiknek haragjuk nemcsak a halálig tart, hanem túlhaladja még a halált és a temetőt is. Milyen jellegűek ezek az emberek? Isteni sajátosságuk nem lehet; ennek tudatában kellene legyenek ők maguk is. A Szentírás tanuvallomása nyomán, valamennyien akik ujjanon születtek, új szívet is kaptak, egy új szellemet, egy új életet, tudniillik részessei lettek Isten életének. Ahol Jézus a szívben lakik, ott nyilvánvaló lesz az Ő lénye is.

Branham tv. beszámol az ő paradicsomban való elragadtatásáról, ti. »az idő függönye mögé« való belátásáról. Ott a következő szavakat vette tudomásul: »… ide csak tökéletes szeretet jut be!« A szeretben áll a tökéletesség kötele — nem pedig valamilyen tanítás — vagy ismeretelméletben. Ez Istennek ama szeretete amely a golgotai kereszten lett nyilvánvalóvá. Akinek személyesen megbocsájtásban lett rézse és átélte a kibékülés folyamátát, az szeretni tud másokat az isteni szeretetben, amely senki mást rosszal nem illet, mert gyökeresen át van hatva és jó — tudniillik olyan mint Isten maga. Mert Isten a szeretet és mindazok akik Istentől születtek, szeretik valamennyi gyermekeit (1János 5, 1).

A megváltottaknak ugyanaz a sorsuk mint a Megváltónak; nem a hitetlenek világa gyűlölte Őt és nem azok illették Őt a legádázabb korholásokkal, hanem azok, akik szájukban hordták Isten beszédét. Istennek gyermekei soha nem vádolnak másokat, ellenben őket mindig is vád- és korholásoknak vannak kitéve. Istennek egy választotja soha nem üldöz – ők ellenben üldözve vannak (Galata 4, 29). Az irigy- és féltékenységből előidézett gyűlölet, Kainban vette kezdetét, akinek létezése kereszteződés útján vette kezdetét. Valaki így nyilatkozott egyszer: »Nem lehet valaki igazi Ábel, ha nincs egy Kain természetü testvére.« Én talán »féltestvért« mondanék itt testvér helyett. Kain egy gyilkos testvér volt; úgyszintén azoknak lehet nyilvánítani valamennyi »kereszteződött« hívőket és hamis testvéreket is. »Ha valaki azt mondja: Szeretem az Istent, ámde gyűlöli a testvérét, hazug az, aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, nem képes szeretni az Istent sem, akit nem lát. Azt a rendelkezést kaptuk tőle, hogy aki Istent szereti, szeresse testvérét is.« (1János 4, 20-21). Valamennyi igazi testvéreiről így nyilatkozik Isten Fia: »Azután végignézett azokon akik körben körülötte ültek és így szólt: Ezek az én anyám és testvéreim! Mert aki Isten akaratát teszi, az az én testvérem, az az én anyám.« (Márk ev. 3, 34-35).

Mindazok, akik »az isteni üzenet követőinek tartják magukat« vegyék a következő Igeszakaszt önvizsgálatukra: »Mert azt az üzenetet hallottátok kezdettől fogva, hogy szeressük egymást, ne úgy mint Kain (nem a Kain módjára), ki a rossztól való volt és leütötte (megölte) testvérét. Ugyan miért ütötte le (ölte meg)? Mert a tettei rosszak voltak a testvérének tettei ellenben igazságosak« (1János 3, 11-12).

Aki Istentől született képtelen gyűlölni, képtelen valakinek hírnevét vagy tekintélyét rosszindulatúan károsítani — ez nem felelne meg az isteni természetének. Hisz nem jöhet egy és ugyanazon forrásból, úgy jó mint rossz, úgy a keserű mint az édes (Jakab 3, 10-12). »A jó ember jó tárházából hordja elő a jót s a rossz (gonosz) ember rossz (gonosz) tárházából szórja ki a rosszat (gonoszat).« (Máté 12, 35). Mindazok akik a rossz (gonosz) magvából valók, tovább terjesztik a halálos kígyómérget, amint Kainról áll írva. Az ilyen ember szíve nem arany-, hanem gyilkos verem. Sajátszerű az, hogy a kétféle mag, egy és ugyanazon szántóföldön növekszik fel »A szántóföld a világ. A nemes (jó) mag, a királyság fiait jelenti, a gyom a rossznak (gonosznak) fiait szemlélteti.« (Máté 13, 38). Ugyanaz az eső és ugyanaz a nap esik és süt mindkét magra (Máté 5, 45).

Irigység, féltékenység és gyűlölet jellemzi azokat, akik nem születtek ujjanon. Branham tv. találóan beszélt a három »körövezetről«: lélek, szellem és test. Ő így nyilatkozott: Egy embernek módjában áll a második övezetben behatolni, tehát a Szent Szellem keresztségét megkapni, ámde az ő lelke nem részesült megváltásban. Mi pedig azt gondoltuk, hogy akik részesek lettek adományokban, sőt gyakoroltatni is tudják őket, fél lábbal már a mennyben vannak. Az igazak nyelve, isteni tűzzel tísztittatik meg, hogy Istennek nagy és magasságos tetteit közhírré tegyék (Ap. Csel. 2). Mindazonáltal először a lélek megmentése a legfontosabb! Hiszen az ember élő lélek volt és a lélek, a tulajdonképpeni ember által kell élje az üdvbizonyosságot és a megújulást. Csak egy kenetésben részesülni, nem lesz elégséges; ettől a vallásos világ úgy telve van napjainkban mint soha ennekelőtte.

Krisztus a valódi Felkent, óvva figyelmeztetett a hamis krisztusoktól, azaz a végidők hamis felkentjeitől valamint a hamis prófétáktól is, akik jeleket és csodákat tesznek (Máté 24, 24 stb.). Így szól az ÚR: »Azon a napon sokan szólnak majd így hozzám: Uram, Uram! hát nem a te neveddel prófétáltunk-é? Nem a te neveddel űztünk-e ki ördögöket? Nem a te neveddel tettünk-e sok hatalmas csodát? (Máté 7, 22). Kívülről úgy mutatkozik, hogy gazdagon meg vannak áldva prófétálási ajándékokkal, látomásokkal, sőt sok csodatevő jelekkel és mégis az Úrtól el vannak vetve és az elismerésből nem részesülnek. Itt jó lenne, ha nemcsak másokra gondolnánk, különböző egyházakból és gyülekezetekből, hanem megszívleljük azt, ami írva áll: »Vizsgálja meg azonban mindenki saját magát.«

A bárány és a galamb« címü prédikációban, szemben állítja Branham tv., a bárány természetét a farkaséval. Ő érthetően és világosan kiemeli, hogy a bárány sem nem harap sem nem ordít stb. mint egy farkas. Igazi hívőknek bárányhoz hasonló természetük van és a galambhoz hasonlóan – mint valódi Szellemtől születettek – nincs epéjük. Az ő nyelvükben nem létezik halálos méreg, amint a Jakab levele 3. fejezete 8.versében vázolva van, mert az ő szívükben nincs a keserűségnek semmi gyökere. Az embernek módjában van sok mindent eltakarni, ámde ami a szívben van nyilvánvaló lesz úgy az ember szavaiban mint az ő cselekedeteiben is.

A János 15. fejezetében rámutat az Úr még egy másik aspektusra is. Úgy szemlélteti magát, mint a valódi szőlőtőkét és az Öveit, gyümölcsöt hozó szőlővesszőkhöz hasonlítja. A szőlőtőke élete a szőlővesszőkben (-venyigében) lesz nyilvánvalóvá, éspedig a Szellem gyümölcse gyanánt, amelyek a következők: „Szeretet, öröm, békesség, hosszutűrés, jóságosság, derékség, hűség (hit), szelidség, önuralom…“ (Gal. 5, 22-23). Úgyszintén figyelmesztet is bennünket, az Ő szeretetében megmaradni, azáltal hogy az Ő parancsolatait megtartjuk, amint Ő is megtartotta az Atya parancsolatait. Mindazok, akik Őbenne maradnak, gazdagon termést hoznak. A felszólítás: »Legyetek termékenyek és gyarapodjatok!«, a szellemi teremtésre is vonatkozik. Az Ő gyülekezete létrejötte óta, folytatólagosan - minden időben születtek ujjanon emberek. A Szellem megtermékenyít és az Istenből jövő élet hatást gyakorol. Egy gyülekezet, amelyben nincs új élet, azaz amelyben nem születnek bele Istennek gyermekei, egy terméketlen gyülekezet. Amíg a kegyelem ideje tart, hozzá kell csatolhassa az Úr a hívőkké letteket, az élő eklézsiához (Ap. Csel. 2, 47).

Az Ő parancsolatai megtartásával kapcsolatosan, rámutat az Úr arra az örömre, amely bennünk tökéletességre kell jusson. Itt pedig arról van szó, hogy egymást úgy szeressük, amint Ő szeretet bennünket. Isten engedelmes gyermekeire aztán a következő hatalmas nyilatkozat vonatkozik: »Ti az én barátaim vagytok, ha megteszitek amit parancsolok nektek.« (János ev. 15, 14).

Ábrahám az Úr parancsolata szerint járt el, és az Úr a maga részéről ,barátjának‘ nevezte őt (Ésaiás 41, 8). Majd csak az Úr parancsolatai szerint való cselekedetek, azoknak megvalósítása, az asszerint való eljárás által bizonyítjuk be valóban, hogy szeretjük is Őt és valóban hiszünk Őbenne. Ábrahám hitt vala az Istennek és megkapta a megígért fiút - ez volt a megvalósult ígéret egyik fele. A másik rész abban állt, hogy az egyetlen szeretett fiát mostmár áldozatként bemutassa (1Mózes 22). Eleve elrendeltetés (kiválasztás), ígéret, hit és engedelmesség elengedhetetlenül összetartoznak. »Atyánk Ábrahám nem tettek alapján lett igazságossá azután, hogy fiát Izsákot az oltárra vitte? Látod, hogy a hit a tettekkel összedolgozik? S hogy a hit befejezettsége a tetttekből folyik?« (Jakab 2, 21-22). Aki nem teljesít engedelmességet az Úr parancsolatainak, az csupán bebeszéli magának az eleve elrendelést (kiválasztást) és a hitet, az elmélet embere (teoretikus), egy vallásos - kegyes ábránd világban él, mindig is Isten akaratáról beszél de nem aszerint cselekszik.

A valóban eleve kiválasztottakon megegyezően igaznak bizonyul, amit az Úr mondott: »Nem ti választottatok ki engem, hanem én válogattalak ki és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek a gyümölcsötök pedig megmaradjon, hogy bármire is kéritek az Atyát az én nevemben, megadja nektek« (János ev. 15, 16).

A mi földi életünk rendeltetése abban áll, hogy gyümölcsöt teremjünk éspedig a Szellem szerinti gyarapodás gyümölcseit. A gyümölcs bizonyítéka annak, hogy szeretjük az Istent. Az isteni élet, amelyet magunkban hordozunk, a testvéri és az általános szeretetben nyilvánul meg. Ez a szeretet pedig nem egy ajakhangú vallomás és nem elméleti, hanem valóban a Szent Szellem által lesz nyilvánvalóvá, amely az életet adja és a sziveinkben ki lett árasztva. (Róma 5, 5). A mi Urunk elég világosan és érthetően mondotta: »Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajjon szednek-e a tövisbokorról szőlőt és a tüskéről fügét? Így hát minden jó fa nemes gyümölcsöket terem s minden hitvány fa rossz gyümölcsöket terem. Jó fa nem képes rossz gyümölcsöket teremni, sem hitvány fa nem teremhet nemes (jó) gyümölcsöket.« (Máté 7, 16-18). A János ev. 15. fejezetének 17. versében még egyszer hangsúlyt fektett az Úr és parancsolatban adja: »Ezeket parancsolom néktek, hogy szeressétek egymást.«